Egy nehezen rekonstruálható éjjelen pedig valahogyan rátaláltunk Hugh Fearnley-Whittingstall videóira, aki a londoni Michelin-csillagos River Café sous-chef állását otthagyva leköltözik egy vidéki házba és elkezd önfenntartó életet élni kamerák előtt. A virágágyásokat kegyetlenül felszámolja és zöldségeket ültet a helyükre. Egyszerre bevillant, hogy ez mekkora gondolat: mi is megtermesztjük magunknak a zöldségeket! Azon az éven építettünk egy derékig érő magaságyást az aprócska kertünkbe. Teljesen elvarázsolt, hogy már a palántáinknak is jobb illata volt, mint az érett bolti zöldségnek, az ízek pedig visszahozták a legjobb gyerekkori nyarakat, amiket a nagyszüleink kertjében töltöttünk. A kezdeti sikerek után rájöttünk, hogy igazából nem is kell, hogy derékig érjen az az ágyás… kettészedtünk, hogy dupla akkora területen termeszthessünk. Azután költöznünk kellett, hoztunk az ágyásokat is, bezsákoltuk a földet, de még a komposztot is (“annyi ideje érik már, csak nem hagyjuk itt!”), és az új helyen még két magaságyást építettünk. Emellett pedig felhasználtuk az összes virágcserepet, ládát és mindent, ami jó lehetett ültetéshez.