Már sok éve annak, hogy a férjemmel – akkor még barátommal – elkezdtünk egyre több időt tölteni a konyhában: munka után olasz receptekkel, hétvégén pedig időigényes francia receptekkel szórakoztunk. Láttuk aztán, hogy az alapanyag minősége mennyire meghatározza a végeredményt, és kialakítottuk a fő beszerzési forrásainkat, meglett a hentes, a halas, a tejes, külön volt a bárányos, de megszokott helyen vettük a mézet és a gombákat is. Néha a nagycsaládon belül is elosztottunk egy-egy erdélyi borjút. De a zöldségekkel mindig bajban voltunk: nem ízlett igazán, így nem is ettünk belőle sokat.

Egy nehezen rekonstruálható éjjelen pedig valahogyan rátaláltunk Hugh Fearnley-Whittingstall videóira, aki a londoni Michelin-csillagos River Café sous-chef állását otthagyva leköltözik egy vidéki házba és elkezd önfenntartó életet élni kamerák előtt. A virágágyásokat kegyetlenül felszámolja és zöldségeket ültet a helyükre. Egyszerre bevillant, hogy ez mekkora gondolat: mi is megtermesztjük magunknak a zöldségeket! Azon az éven építettünk egy derékig érő magaságyást az aprócska kertünkbe. Teljesen elvarázsolt, hogy már a palántáinknak is jobb illata volt, mint az érett bolti zöldségnek, az ízek pedig visszahozták a legjobb gyerekkori nyarakat, amiket a nagyszüleink kertjében töltöttünk. A kezdeti sikerek után rájöttünk, hogy igazából nem is kell, hogy derékig érjen az az ágyás… kettészedtünk, hogy dupla akkora területen termeszthessünk. Azután költöznünk kellett, hoztunk az ágyásokat is, bezsákoltuk a földet, de még a komposztot is (“annyi ideje érik már, csak nem hagyjuk itt!”), és az új helyen még két magaságyást építettünk. Emellett pedig felhasználtuk az összes virágcserepet, ládát és mindent, ami jó lehetett ültetéshez.

Időközben Londonban dolgoztam két hónapig és ott láttam, hogy a “Termeszd meg a saját zöldséged és gyümölcsöd!” témakörnek milyen komoly szakirodalma van – beleástam magam minden cél nélkül. A móka kedvéért még Hugh-t is meglátogattuk River Cottage-ban! Itthon a növényekkel foglalkoztam a szabadidőm nagy részében: munka előtt a kertben szüreteltem a friss paradicsomot, paprikát, uborkát a reggelihez, este pedig kikapcsolódásként a Kitchen Garden magazint tanulmányoztam és Excelben vezettem a vetésforgót, a hétvégékről inkább ne is beszéljünk…

Nemrég pedig megszületett a kislányunk és így az eddig megszokott életem teljesen átalakult. Szeretnék vele sok időt tölteni, ami azt is jelenti, hogy többet leszek a kertben is. Valahogy így jött hát ez a lehetőség, hogy ezt a kedves hobbit még komolyabban vegyem! Évekkel ezelőtt nagyon örültem volna egy olyan oldalnak, ami rendet vág ebben az óriási kertészeti tudáshalmazban – és érthetően, lépésről lépésre magyarázza el az otthoni zöldségtermesztési tudnivalókat azoknak is, akik nem a tűzdelés és dugványozás született mesterei. Talán más is örülne most neki… Őszintén remélem, hogy a tapasztalatokkal, tippekkel tudok majd inspiráló és hasznos lenni! Nézzük meg, lehet, hogy egyszer majd ez a blog is kinövi magát, mint a magaságyásaink!